2009. december 28., hétfő

Beköltöztünk!

Egy kicsit megkésett a bejegyzésünk, elnézést érte, de a szülinap és a karácsonyi készülődés miatt nem jutottam géphez.
Internetünk is egyelőre egy csigalassúságú van, remélem azért szöveget fel bírom tenni, képeket meg majd ha lesz jobb a sebesség :)

Szóval végül december 12-13án költöztünk be, talán ez a két nap volt szombat vasárnap. Egy héttel csúszott az egész, én már ezen a hétvégén Zorka szülinapját szerettem volna tartani, de ez nem jött össze :(.
Aztán pénteken már itt aludtunk és a cuccaink nagy részét is átpakoltuk a hétvégén, a kevésbé fontosak még most is anyuéknál vannak.
Szombaton megtartottuk Zorka szülinapját, olyan hóvihar volt pont akkor, hogy nem volt biztos, hogy kijut a család ide vagy vissza, pedig nem vagyunk a világ végén :)
Azóta eltelt a karácsony, nagyon szép volt, gyerekek és mi is nagyon élvezzük az új házat, bár mág elég hiányos a felszerelés.
Ennek örömére tegnap már az Ikeában költöttük a pénzt, reméljük azért hamarosan igazán otthonos kis házikónk lesz.
Számunkra már most is az, örülünk, hogy ilyen könnyen,gyorsan és viszonylag akadálymentesen sikerült összehozni.

Képeket majd próbálok rakni később.